Származás
„Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.”
József Attila: A Dunánál
Ki az, aki magyar? Hiszem, hogy legyen bár az eredet színes, változatos, magyar ember az, ki annak vallja magát. Kinek anyanyelve magyar, magyarul gondolkodik, magyarul álmodik és érez, s – művészemberként – magyarul alkot.
Haller György ízig-vérig magyar ember volt, dacára annak, hogy felmenői a Duna és a Bodeni-tó közt fekvő, ú.n. felsősváb területről (Oberschwaben) származtak.
A Szatmár megyei német telepítés történelmét Dr. Vonház István – Mezőpetriben született budapesti egyetemi tanár – dolgozta fel, több évtizedes kutatómunka eredményeként.
„A XVI. és XVII. század volt hazánk történetének leggyászosabb korszaka. A szerencsétlen országot három részre szakították az egymással küzdő ellenfelek. Keleten az erdélyi fejedelem uralkodott, nyugaton a Habsburg házból származó király parancsolt, az ország közepén pedig a hódító török volt az úr. Ennek a hármas hatalomnak egymással való véres, elkeseredett küzdelme tölti be az említett két századot. A töröknek kitartó, lankadatlan támadásai a Habsburgok világhatalma ellen, meg az erdélyi fejedelmeknek, mint a magyar nemezti függetlenség utolsó letéteményeseinek szabadságharcai felemésztették a nemzet vérét és vagyonát. A másfél százados harcokból győztesként kikerült Habsburgok lakatlan néptelen országot és kifosztott, koldus nemzetet találtak a hajdan oly virágzó Pannonia földjén. … A megpróbáltatások hosszú sorozatára II. Rákóczi Ferenc küzdelme tette rá a vértanúság koronáját. Szatmár várának 17 hónapig tartó ostroma, amely 1705. január 1-jén a német várőrség minden hősi ellenállása dacára is a kuruc fegyverek diadalával végződött, pusztasággá tette a vármegyét. A pusztítás mértékéről fogalmat alkothatunk magunknak, ha egy pillantást vetünk arra a hivatalos összeírásra, amelyet Rákóczi parancsára Kellesy István és Ibrányi János készített a vár bevétele után a megye állapotáról. … A hivatalos összeírás adatai elrettentő képet nyújtanak Szatmár vármegye akkori szomorú helyzetéről. … Ily körülmények között természetes, hogy az egész országgal együtt Szatmár vármegye is fellélegzett a hat évvel később, 1711. április 30-án kötött szatmári béke hírére, amely ennek a sokat szenvedett nemzetnek meghozta végre az oly sokáig nélkülözött nyugalom áldásait. A szatmári békét követő időszak legsürgősebb teendői közé tartozott az elpusztult vidékek, a lakatlan falvak és városok benépesítése. Egyformán buzgólkodtak e fontos feladat végrehajtásán a bécsi kormány és a gazdagabb magyar főpapok, s főurak, mint az esztergomi és kalocsai érsekek, a váci és pécsi püspökök, Károlyi, Erdődy, Zichy, Eszterházy, Ráday és Schönborn grófok.” (Dr. Vonház István: A Szatmármegyei német telepítés)
Mint a könyvből is kiderül, a területet is sújtó török elleni harcok, majd a Rákóczi szabadságharc és mindezeken túl a pusztító pestis a lakosságot oly mértékben megtizedelte, hogy az 1710-es évekre a földbirtokok gyakorlatilag munkáskéz nélkül maradtak. A megye legnagyobb birtokosa, gróf Károlyi Sándor a megoldást a mélyen katolikus vallású, németföldi svábok betelepítésében látta, mely az 1720-as évektől több hullámban meg is történt.
Haller György felmenőinek eredetét vizsgálva a Dr. Vonház által feldolgozott dokumentumokban először 1720-ban jelenik meg a Haller név mint Francz Haller, Fény község lakosa. A falu következő, 1731-ben történt összeírása során találkozunk Mathias Haller nevével, akit egy 1744. évi összeírás már Mezőpetri lakosaként regisztrál.
Ugyancsak Mezőpetriben az 1747-es összeírásban Josef Haller nevét lehet előtalálni, aki 1766-1774. között már Csanálosi lakosként bukkan fel. Mezőpetri 1774. évi összeírása szerint Haller János és Haller Jakab szintén a falu lakosai. A köztes évekből előtalált és a könyvben bemutatott dokumentumokban sem évek, sem pedig települések szerint Haller névvel nem találkozni.
A további betelepítések után az 1800-as évek elején új sváb települések jöttek létre, nem annyira új bevándorlás, inkább a környező településekről történő átköltöztetések révén. Ezek közé tartozik Szaniszló, ahol az 1828. évi összeírás Haller György lakost regisztrálja, valamint Mezőterem, melynek lakosai addig oláhok voltak. Itt bukkan fel Haller Antal neve, aki 1816-tól Mezőterem lakosa. Dr. Vonház István e könyvében az egyes családok közötti rokoni kapcsolatokra nem tér ki, ezért Haller György felmenőit csak a nagyszülőkig lehet beazonosítani. Figyelembe véve ugyanakkor, hogy Mezőterem volt a szülőfaluja, és a forrásként felhasznált könyv adatai szerint egyedül Haller Antal neve található meg a mezőteremi nyilvántartásban 1816-ban, ezért valószínűsíthető, hogy Haller György az ő dédunokája.
1. Haller György felmenői
Haller György 1883. március 10-én született Mezőteremen. Édesanyja korán, 39 éves korában elhunyt, ő ekkor mindössze hét éves volt. Édesapja újra nősült. Új házasságából négy gyermek született.
2. Haller György közeli családtagjai
Haller György általános iskolai éveit szülőfalujában, Mezőteremen járta, majd a középiskolai tanulmányait Szatmárnémetiben folytatta.
Szülői kívánalomra papi pályára készült, tanulmányait eszerint kezdte meg. A képzőművészet iránti vonzódás, a rajzolás szeretete miatt azonban elhagyta a papi képzést. Érettségi vizsgát a Szatmárnémeti Királyi Katolikus Főgimnáziumban tett, majd Budapestre utazott, ahol felvételt nyert az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképző Intézet rajztanári képzésére. Itt tanulmányait 1902-ben kezdte meg és 1906-ban középiskolai rajztanárként diplomázott.
A tanári hivatása mellett művészi elhivatottságának élt, rajzolt, festett különböző technikákat alkalmazva, keresve a maga művészi kifejezési módját. Tovább képezte magát a Főiskolán, az okleveles rajztanárok számára indított továbbképzésen (művészképzésen) az 1911/12-1912/13. tanévekben. Ezt követően 1914-ben részt vett a nagybányai művésztelep munkájában, ennek hatása a tájképek megörökítésében, az élénk, vidám színvilág alkalmazásában érhető tetten. Folyamatosan jelen volt a korszak művészeti életében, kiállításokon jelent meg képeivel, folyóiratot illusztrált.
Mindeközben 1907-ben megnősült. Első felesége egy nála idősebb özvegyasszony volt, kinek arcképét is megfestette (Matild portréja). Házasságuk alig 11 évig tartott, 1918-ban felesége halálával megözvegyült. Újra nősült 1921-ben. Szülőfalujából választott hitvesével családot alapított és 1931-ben megszületett egyetlen gyermeke, leánya Mária Magdolna. Családi életének, művészi elhivatottságának kiteljesedését félbeszakította 1934-ben, súlyos betegség miatt bekövetkezett korai halála. Ekkor még alig töltötte be 51. életévét.
Jelenleg élő leszármazottjai: leánya, unokái, valamint déd- és ükunokái.
3. Haller György leszármazottjai
2018. december
